Heldenplatz     >>

<<     A-Z     >>

Az egykoron „császári fórumnak” szánt építményeket I. Ferenc József császár uralkodása alatt csodálatos épületegyüttessé alakították, építését sosem fejezték be teljesen.

A teret Károly főherceg és Eugen herceg két lovasszobráról nevezték el, mindkettő Anton Dominik Fernkorn alkotása.

Adolf Hitler 1938 márciusában a vár erkélyén tartott beszédet, kihirdette Ausztria bekebelezését, Német Birodalomhoz történő csatolását.

Téli este, előtérben formára vágott gesztenyeáfákkal. Annak szimbóluma, hogy az emberi kultúra miként képes befolyásolni illetve hogyan torzíthatja el a természetet. Thomas Bernhard „Heldenplatz” című darabjában is ezek a fák szerepelnek a díszleten.

>>